2024. February 25. Sunday

Hírek

Népszerű hírek

Friss hírek

Cikkek
Keresés
Vissza
Ne maradjon le erről az éjszakáról!
Hír

Izgalmas túralehetőség a Tatabánya Erőműben

Alig telt el néhány nap, máris közel 400-an jelentkeztek arra a rendkívül érdekesnek ígérkező programra, amely immár hagyományosan az Erőművek Éjszakájaként ismert. Ezúttal október 27-én tárul majd ki a Tatabánya Erőmű Kft. kapuja és nagyon úgy tűnik, hogy az eseményt minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri – mondta el dr. Sámuel Emese ügyvezető igazgató, aki hozzátette: az első csoport 14 órakor indul majd, ezt követően félóránként követik őket a többiek. Jelentkezni október 25-ig lehet, érdemes tehát sietni!

Dr. Sámuel Emese megosztott néhány fontos tudnivalót is, ezek szerint az üzemlátogatás során zárt cipő és zárt ruházat viselése kötelező. Az erőművet a 7 éves kort betöltött gyermekek már látogathatják, természetesen a 14 éven aluliak kizárólag szülői felügyelettel érkezhetnek. Fényképezni egy helyen lehetséges, ugyanakkor mindig ez az egyik legnépszerűbb is, hiszen az erőmű kéménye remek szelfipont! Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a cég veszélyes üzemnek számít, ezért mindenkinek be kell tartani a túra elején ismertetett munkavédelmi szabályokat, a látogatók emellett kobakot és láthatósági mellényt is kapnak. 

Az Erőművek Éjszakájára érkezőket az adott szakterületen jártas erőműves munkatársak vezetik, az érdeklődők pedig betekintést nyerhetnek a Tatabánya Erőmű Kft. energia- és hőtermelés folyamataiba, valamint megtekinthetik a technológiai berendezéseket. Dr. Sámuel Emese elmondta, hogy az Erőművek Éjszakája a  Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) ötlete alapján 2019. október 11-én indult, cégük pedig már akkor örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez. 

A programra – melyen biztosan lesznek meglepetések is – ezen a linken:kattints ide lehet jelentkezni, bejelölve a helyszínt, amely természetesen a Tatabánya Erőmű. Dr. Sámuel Emese elmondta még, hogy mindenképpen érdemes nyomon követni a Tatabánya Erőmű Kft. Facebook-oldalát is, ahol a rendezvényig számos hasznos információt fognak megosztani az Erőművek Éjszakájával kapcsolatban.

2023. October 17., 06:24
Vissza

Ne maradjon le erről az éjszakáról!

2023. October 17., Tuesday 06:24

Tatabánya Erőmű Kft
2800 Tatabánya, Vájár köz 2.
Telefon: +36 (34) 594-800
Telefax: +36 (34) 594-811
Központi cím: info@tber.hu
Titkárság: titkarsag@tber.hu
Honlap: https://www.tber.hu
Webmester: web@tber.hu