Újabb 3 évre elnökséget választott a kapcsolt energiatermelők szakmai szövetsége, amelynek ismét tagjává választották dr. Sámuel Emesét, a Tatabánya Erőmű Kft. ügyvezetőjét – fókuszban a szakmai érdekképviselet, az energiaellátás biztonsága, a környezeti terhelés további csökkentése és a társadalmi felelősségvállalás.
2025. május 22-én tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET), ahol a tagok – így dr. Sámuel Emese ügyvezető képviseletében a Tatabánya Erőmű Kft. is – új elnökséget választottak, valamint értékelték az elmúlt időszak eredményeit is.
Az MKET lényegében egy olyan szervezet, amely a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelést végző hazai vállalatokat tömöríti, amelyek működésük során nagy hatásfokkal egyidejűleg állítanak elő áramot és hasznosítható hőt, például a távfűtéshez. Ezzel az eljárással jelentős energia-megtakarítást érnek el, miközben jelentősen csökken a környezeti terhelés. A társaság célja ennek a gazdaságos és környezetbarát megoldásnak a népszerűsítése, a szabályozási környezet javítása és a tagvállalatok szakmai támogatása.
Az MKET Elnöksége 2024-ben is aktívan részt vett az energiapiacot érintő szakpolitikai egyeztetéseken, különösen az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) fórumain. A társaság képviselői rendszeresen jelen voltak ezekben a szakmai folyamatokban, ahol a tagság érdekeit képviselték – kiemelten a hőárszabályozás és a távhőszektor kihívásai kapcsán.
Mivel a kapcsolt energiatermelés által előállított hő legnagyobb felvevőpiaca a távhőszektor, az MKET Elnöksége szoros szakmai együttműködést alakított ki a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségével (MaTáSzSz). Dr. Sámuel Emese ügyvezető a távhőszektor szakmai érdekszövetségének is elnökségi tagja, a Tatabánya Erőművet és valamennyi kapcsolt erőművet képviselve a közös szakmai munkában. A szakmai fúzió egyik kiemelkedő eredménye, hogy közösen frissítették a hőárszabályozás reformlehetőségeiről szóló tanulmányt, amelyben a távhőszolgáltatói nézőpont mellett, megjelent a kapcsolt termelők aspektusa is.
A társaság folyamatosan figyelemmel kísérte a Parlament illetékes bizottságainak munkáját, és igyekezett beépíteni az MKET szakmai javaslatait a döntéshozatali folyamatokba.
A Társaság nemzetközi színtéren is aktív maradt: a COGEN Europe tagságán keresztül nemzetközi tapasztalatokat, jó gyakorlatokat közvetített a hazai szabályozási környezet felé.
Az MKET 2024-ben is számos hazai és nemzetközi szakmai rendezvényen képviseltette magát, többek között a COGEN Europe éves konferenciáján, a XXIII. Távhőszolgáltatási Konferencián, a Magyar Fenntarthatósági Csúcson, az EnergyCon szakkonferencián és az Eurasia Cogen konferencián.
A társaság számára a társadalmi felelősségvállalás is kiemelt szerepet kapott. 2024-ben együttműködési megállapodást kötött a Bátor Tábor Alapítvánnyal, amely súlyosan beteg gyermekeket támogat élményterápiás programokkal. Az MKET rendezvényein megjelenési lehetőséget biztosított az alapítvány számára, partnereinek eljuttatta felhívásaikat, valamint konferenciáik bevételeiből anyagilag is támogatta céljaikat.
A mai közgyűlésen új elnökséget választottak, amely meghatározza a következő időszak szakmai és társadalmi céljainak irányát. A tagság ismét bizalmat szavazott dr. Sámuel Emesének, a Tatabánya Erőmű ügyvezetőjének, aki elnökségi tagként tovább folytatja munkáját a vezetésben. Az új elnökség feladata lesz az iparági érdekképviselet további erősítése, a szinergiák megtalálása és erősítése a MaTáSzSz-szal, a szabályozási környezet további alakítása, valamint a társadalmi felelősségvállalási tevékenységek folytatása és kiszélesítése.