A Tatabánya Erőmű történetének egyik különleges fejezete 1976. szeptember 12-én íródott. Aznap délben, a szokásos vasárnapi csendet hirtelen dudaszó, majd egyetlen hatalmas csattanás törte meg: a hőerőmű 4-es számú hűtőtornyát robbantással bontották el.

Az ok prózai, de annál fontosabb volt: az 1953-ban épült vasbeton monstrum statikailag meggyengült, biztonsági kockázatot jelentett, sőt az erőmű további működéséhez sem volt rá szükség. A közel 3500 tonnás, 46 méter magas építményt ráadásul sűrűn beépített terület vette körül: brikettgyár, vasút, irodaépületek, lakóházak, távhővezetékek. A hagyományos bontás elképzelhetetlen volt, ezért született meg a döntés: robbantással kell eltüntetni.

A feladat a Bányászati Kutató Intézet és a Nitrokémia szakembereire hárult. Kísérletek sora előzte meg a műveletet: vasbetonkockákat repesztettek szét, robbanási erővonalakat vizsgáltak, számításokat készítettek. Végül megszületett az új, akkoriban világszinten is innovatívnak számító módszer: egyetlen robbantólyukat sem fúrtak a toronyba, hanem vízzel segítették a felületi robbantást. 1976. szeptember 12-én, pontban 14 órakor a parancs elhangzott. A tatabányaiak közül sokan nézték távolról a különös eseményt, amely egyszerre volt technikai bravúr és érzelmes búcsú: a hűtőtorony „kéményrésze” belesüllyedt az öblös testbe, és a város egyik ikonikus építménye eltűnt a látóhatárról. A robbanás környékén mindössze néhány ablak tört be, a művelet tökéletesen sikerült.

Az Erőmű archívumából most előkerült egy ritka fénykép, amely a torony utolsó „eseményén” készült. A képen a bányásztelep utcájából nyíló látkép látható, előtérben gyerekek, felnőttek, háttérben a komor hűtőtornyok. A fotó egyszerre idézi meg a mindennapokat és a közelgő változás előérzetét.