Önkormányzati küldöttség járt az erőműben

2022. August 1., Monday 12:49

Önkormányzati küldöttség járt az erőműben

Öröm volt számunkra, hogy július 28-án Szűcsné Posztovics Ilona polgármester, valamint az önkormányzat pénzügyi bizottsága, illetve a hivatal megjelent munkatársai számára bemutathattuk a Tatabánya Erőmű Kft. működését és beszélhettünk eredményeinkről, terveinkről.

 

Az esemény célja gyakorlatilag az volt, - melyet Magyarné Kocsis Andrea képviselő is megerősített, - hogy a bizottsági tagok „testközelből tapasztalják meg a majd’ 24 ezer tatabányai lakás fűtését és melegvíz ellátását biztosító városi cég működését.” A résztvevők megtekintették a karbantartási műveleteket, a labort és az energiatermelés irányító helyiségeit. Dr. Sámuel Emese, az erőmű ügyvezető igazgatója a közeli és távoli jövő feladatairól, illetve az előttük álló kihívásokról is beszámolt a delegációnak, kiemelve, hogy a helyzetük stabil, ugyanakkor rendkívül nagy figyelmet fordítanak a háború okozta, energiaipart sújtó nehézségekre. Elhangzott az is, hogy sajáterős beruházásokat folytatnak, ennek okán a fejlesztés az erőműben folyamatos, a hatósági ellenőrzések pedig mindent rendben lévőnek találtak.

 

A küldöttség a beszámolókat követően bejárta az erőművet, megismerkedett a technológiai folyamatokkal, beleértve a karbantartási struktúrát is.


Kevesebb