Balesetvédelmi, tűzvédelmi oktatás és gyakorlat

2013. november 25., hétfő 12:49

2013. november 04-án 13:25 perckor a portás tájékoztatja az erőmű központi vezénylői szolgálatot (a továbbiakban: szolgálat), hogy a targoncával szállított éghető anyag a targoncáról leborult és kigyulladt, a dolgozó megsérült. A dolgozó veszélyezettet, helyen fekszik.

Gyakorlat

Az esemény bekövetkezését 13:25 kor jelezte a portás a központi vezénylő szolgálat részére.

Közleményben szerepelt a

  1. bejelentő neve,
  2. honnan telefonál,
  3. a káreset fajtája,
  4. kiterjedése,
  5. az, hogy gyúlékony anyagról van szó,
  6. a személyi sérülésről.

A megsérült dolgozót a portán elhelyezett hordággyal a munkásak elszállítottak a káresemény helyszínéről és azt követően alap egészségügyi ellátásban részesítették. A kifolyt anyag ezt követően meggyulladt, amit a helyszínre érkező két dolgozó 13:44 kor két darab 6 kg-os porral oltóval eloltott.

A központi vezénylő szolgálat 13:30 kor telefonon értesítette a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Műveletirányítási Központját.

A riasztási közleményben szerepelt

  1. hogy az eset gyakorlat,
  2. bejelentő neve,
  3. honnan telefonál,
  4. elérhetősége,
  5. a káreset fajtája,
  6. helye,
  7. kiterjedése, az, hogy gyúlékony anyagról van szó,
  8. a személyi sérülésről,
  9. az addig tett intézkedésekről (főporta kinyitása, a létesítményben dolgozok riasztása, az erőmű kiürítésének megkezdése),

Az esemény bekövetkezését követően 13:35 kor a központi vezénylő szolgálat az irányító törzs vezetőjének tájékoztatását követően beindították az üzem riasztó rendszerét. A riasztó megszólalására az üzem területén tartózkodók a kiürítési tervben foglaltaknak megfelelően megkezdték a munkaállomásaik elhagyását. A gyakorlat során nem minden az üzem területén tartózkodó dolgozó hagyta el a létesítményt, mivel az a cég számára teljes leállást eredményezett volna. Így csak azon pár személy maradt bent a munkaállomásainál, akik nélkülözhetetlenek az üzem működéséhez. (irányító törzs parancsnok utasítása szerint) Az üzem kiürítése 13:44 kor befejeződött, a gyülekezési ponton a cég egy kollégája - a kiépített be - és kiléptetési rendszerből leszűrt és rendelkezésére álló aktuális lista alapján - létszám ellenőrzést tartott.

A keletkezett tűz eloltása után a munkatársak visszamentek a munkahelyükre 13:50 perckor. A gyakorlat után az értékelése az irányító törzs parancsnok, a tagok és a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot képviselők részvételével megtörtént.

Észrevételek

Kevesebb