Helytáll a Tatabánya Erőmű, kitüntették az egyik mérnöküket

2021. november 2., kedd 09:03

Mintegy 2,5 milliárd forintos megtakarítást jelentett a fosszilis energiahordozóról biomassza tüzelésre való részleges átállás a Tatabánya Erőmű Kft-nél. Dr. Sámuel Emese ügyvezető igazgató elmondta: mindezt a szakma is díjazta, hiszen Berki Sebestyén gépészmérnök kapta idén az egyik legrangosabb elismerést.

A 2021-es fűtési szezon jó indult a Tatabánya Erőmű Kft.-nél, hiszen a fosszilis energiahordozóról biomassza tüzelésre való részleges átállás 2,5 milliárd forintos megtakarítást eredményezett. Dr. Sámuel Emese ügyvezető igazgató elmondta: mindezt a szakma is díjazta, hiszen a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége a dr. Büki Gergely Távhő Ígérete Elismerést idén a társaság egyik dolgozójának, Berki Sebestyén gépészmérnöknek, az erőmű termeléstervezési koordinátorának ítélte oda.


Ráadásul egy vitatott szabályozás folytán az erőműnek egy több mint 200 millió forintos elvonást kell kigazdálkodnia. Sámuel Emese fontos eredménynek tartja, hogy a lassan két esztendő óta fennálló pandémiás helyzet ellenére a Tatabánya Erőmű Kft. nemhogy munkavállalót nem bocsátott el, hanem fenntartja minden szociális és jóléti juttatását is.


– A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége a távhőszektor jövőjéhez, fenntartható fejlesztéséhez tevékenyen hozzájáruló fiatal szakemberek munkásságának elismerésére dr. Büki Gergely Távhő Ígérete Elismerés elnevezéssel adományoz minden évben szakmai díjat – mondta el az ügyvezető igazgató. – Ezt kapta meg idén Berki Sebestyén „Átállás biomassza tüzelésre” című írásáért. Ebben kollégám levezette azt, hogy egy távhőtermelő létesítményben, jelen esetben a Tatabánya Erőmű Kft-nél a tüzelőberendezések fosszilis energiahordozóról biomassza tüzelésre való részleges átállása milyen gazdaságossági előnyökkel, üzemeltetési változásokkal jár, alátámasztva ezzel a technológia váltás szükségességét. Büszkeséggel tölt el munkatársam sikere, annál is inkább, mert visszaigazolja azt a sok évvel ezelőtt meghozott döntésünket, amely mára egyértelmű megtakarítássá érett: a biomassza tüzeléssel az idén 2,5 milliárd forintot spóroltunk meg a magyar államnak, hiszen, ha a gáznál maradunk, akkor ennyivel lett volna drágább az energia.

Össze akarnak fogni a T-Szollal
Dr. Sámuel Emese elárulta, hogy miután a biomassza tüzelés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, szeretnének összefogni a T-Szol Zrt-vel egy olyan koncepció kidolgozása érdekében, amely megalapozná a nem lakossági fogyasztók bevonását a rendszerbe. Amennyiben ők is átállnának a gázról az erőmű által biztosított, jóval hatékonyabb megoldásra, akkor a távhő számukra is sokkal olcsóbb lehetne.
A nehézségekről szólva az ügyvezető elmondta, hogy 2020. végén a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal „nem szükséges munkaköröknek” minősítette a vezető elektrikus, elektrikus, blokkgépész, motorgépész munkaköröket a távhőtermelésben, és az ilyen jellegű személyi ráfordításokat nem ismeri el a hőárban.

Nem engedik el a kezüket
– Ennek következményeként 2021-ben 217 millió forint olyan személyi jellegű plusz költségünk keletkezett, ami nem volt előre tervezhető, és aminek a fedezetét cégünk kizárólag a villamosenergia termelésből tudja csak biztosítani. A kérdésben alkotmányjogi panasszal éltünk, hivatkozva arra, hogy az említett munkakörökre akkor is szükség van a távhő termelésben, ha egyáltalán nem végez az erőmű villamosenergia termelést. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a fenti igazságokat érvényre juttassuk, de ez az elvonás nem érinti a megjelölt munkakörben dolgozókat, munkájukra a jövőben is igényt tartunk.
Dr. Sámuel Emese kiemelte, hogy fontos számukra a munkavállalók elismerése, így a béreken kívül ezt számos szociális és jóléti juttatás is megmutatja.
– Azon túl, hogy az elmúlt 2 évben differenciáltan, egyes területeken akár a 30 százalékot is elérő béremelést tudtunk végrehajtani, számos más támogatásra is jogosultak dolgozóink – részletezte az ügyvezető. – Van 13. havi fizetés, munkáltatói nyugdíjpénztári hozzájárulás, 455 ezer 870 forint értékű cafeteria juttatás, hűséget honoráló jubileumi jutalom, teljesítményt, szakértelmet elismerő havi 30 ezer forintos bérkiegészítés, kedvezményes Gyémánt Fürdő belépő, valamint áramárkedvezmény, amely alapján 37-60 százalékkal fizetnek kevesebbet áramfogyasztásuk után munkavállalóink, sőt özvegyeik és nyugdíjasaink is. Ezek mellett sok egyéb szociális és jóléti juttatást is biztosítunk még a szociális-, a születési-, a temetési- és a házasságkötési segélytől kezdve a véradók, illetve nyugdíjba vonulók jutalmán keresztül egészen a színház bérletekig. A villamos napokon pedig ügyvezetői jutalmakat osztunk a munkahelyi vezetők javaslata alapján – részletezte.


Az ügyvezető igazgató büszke rá, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Távhő-Felügyeleti Főosztályának megállapítása alapján a Tatabánya Erőműben a távhőtermelésre eső személyi jellegű költségek mértéke az országban egyedülállóan és kiugróan magas.

Kevesebb