A gyermekek mosolya a legdrágább kincsünk

2024. May 23., Thursday 12:14

Jól tudja ezt a Tatabánya Erőmű Kft., s ezért döntött úgy a cégvezetés, hogy 2020 márciusában – a körzet képviselője John Katalin kezdeményezésére - a Kéz a kézben program keretein belül örökbe fogadjuk a Tatabányai Rét utcai Óvodát.

Ettől az időponttól kezdődően elkötelezetten és kiemelten támogatjuk az intézményt, amely az úgynevezett VI-os telepén található, ahova sok hátrányos helyzetű kisgyerek jár. Az esélyegyenlőség biztosítása az itteni pedagógusok mindennapi munkája, amiben lehetőségeihez mérten igyekszik az erőmű segíteni, így például a korábbi tanévkezdésekre óvodai bútorokat, és fejlesztő eszközöket, valamint karácsonyra műfenyőket, futóbicikliket, valamint műanyag kismotorokat adományoztunk, az óvó nénik jelzése alapján.

2024. május 23-án, a Gyermeknap közeledtével az erőmű ismét meglátogatta az óvodát és ezt természetesen most sem „üres kézzel” tette. Az udvaron - John Katica képviselőasszony és az óvó nénik igénye alapján - a cég dolgozói kialakítottak egy mezítlábas park részt, a gyerekek legnagyobb örömére, akik a Léghajó Színház produkciójának is tapsolhattak. Ezt követően dr. Sámuel Emese a Tatabánya Erőmű Kft. ügyvezetője ajándékcsomagokat adott át minden gyermeknek, amiben kreatív kézműves eszközök, színezők, mesekönyvek, színes ceruzák, cukorkák is voltak. Cserébe a gyerekek szívet melengető műsorral készültek a vendégeknek. A rendezvényen részt vett Szabóné Althöfner Alexandra, a Gyermekkert Óvoda vezetője, valamint Jávor Judit, a Tatabányai Rét utcai Óvoda helyettes vezetője is.

Mint mindig, most is kiderült: a legdrágább kincsünk a gyermekek mosolya, melyre ezen a napon bőven láttunk példákat.

Külön köszönetet érdemelnek kollégáink, akik a Mezítlábas Parkot saját kezükkel alkották meg a gyerekek számára: Urszán Róbert, Ficsor Sándor, Smudla Róbert, Frei Gábor és Kreidl Máté. Az Óvoda egy meglepetés kisfilmmel készült, amelyben a Park munkálatait örökítették meg!

Köszönjük ezt a szívmelengető délelőttöt az ovi minden pedagógusának és kis ovisának!
















Kevesebb