Faszén fesztivál 2016

2016. szeptember 21., szerda 06:31

Az idei évben szeptember 10-én került megrendezésre a városban már hagyománynak számító, 11. alkalommal megrendezett Faszén Fesztivál.

Új lehetőség volt a fesztivál történelmében, hogy ebben az évben először junior csapatok is nevezhettek a versenyre. Nem csak a nagyok, hanem a kisebbek is megmutathatták sütő-főző tudományukat. Erőművünk ezt a lehetőséget kihasználva, 2 junior és 1 felnőtt csapattal indult a versenyen. A gyerekek, egy-egy felnőtt vezetésével ott szorgoskodtak a sütőknél, asztaloknál, minden munkából kivették a részüket, aminek meg is lett az eredménye. A „#Háteznekünkúgysemegy” fantázianévvel induló junior csapat 3. helyezést ért el, finom saslikjával. A gimnazista fiúk és lányok igazi felnőttként szorgoskodtak a sütő körül.

A másik két csapat is szépen helyt állt, nagyon finom ételek kerültek ki az ő kezeik közül is. A „Fűtőmanók” fantázianevű erőműves junior csapat lángos ágyon tálalt fokhagymás-tejfölös salátaválogatást kínált, vastagon megszórva gyros hússal és reszelt sajttal. Édességként csörögefánkot sütöttek, málnazselé mártogatóssal.

Az „Erőmű 1” nevű felnőtt csapat is nagyon komolyan készült a versenyre, helyben töltött 3 féle sült kolbásszal lepték meg a zsűrit, de más ínyencségeket is sütöttek.

Idén ugyan nem sikerült elhozni a megye legfinomabb étele díjat, de jövőre újra megpróbáljuk!

Kevesebb