Hűségjutalom bevezetése

2019. augusztus 28., szerda 12:35

A Tatabánya Erőmű Kft. vezetése elsőként csatlakozik Tatabánya Önkormányzatának kezdeményezéséhez, amely a gazdasági társaságok dolgozói részére hűségjutalom bevezetését indítványozza – jelentette be dr. Sámuel Emese a Tatabánya Erőmű Kft. ügyvezetője.

Azoknak a dolgozóknak fizetjük ki a bérük egy meghatározott százalékát minden év augusztus 31-ig, akik legalább három éve erősítik a csapatunkat. Ez az arány minimum 20 százalék, de akár 100 százalék fölé is emelkedhet.

A Tatabánya Erőmű Kft. ezzel az intézkedéssel is szeretné kifejezni köszönetét a cég hűséges munkatársainak, akik összetartó és sikeres közösségként járulnak hozzá az erőmű eredményeihez – tette hozzá Sámuel Emese.

Kevesebb