Mikulás, varázslat és bejgli

2018. december 19., szerda 09:27

Az ünnepekre való készülődés a Tatabánya Erőmű Kft. életében is kiemelt esemény.

Az ünnepi hangulat Társaságunk közösségét először hagyományos Mikulásnapi rendezvényünk alkalmával ragadja meg, amit idén 2018. december 8.-án tartottunk karácsonyi díszbe öltöztetett rendezvénytermünkben. Mintegy 70 gyermek várta izgatottan a Mikulást, aki mindenkinek hozott ajándékcsomagot. A várakozást bűvész műsor, gyermek táncház és kézműves sarok tette emlékezetessé. Az „utánpótlás nevelés” jegyében már a gyermekeket is bevontuk az Erőmű karácsonyfájának díszítésébe, amely ünnepi pompájában várja az Újévet.

December 13.-án munkatársainkat láttuk vendégül 120 éves jubileumi évfordulónk záró akkordjaként, megerősítve nemcsak 2018, hanem eddigi történelmünket is meghatározó közösség formáló erőnket, összetartásunkat a város szolgálatában. Mindazon munkatársaink, akik 2018-ban kimagasló színvonalú, példamutató munkavégzésről tettek tanúbizonyságot személyesen vehették át dr. Sámuel Emese ügyvezető asszony köszönetnyilvánítását Elismerő Oklevél formájában. Az egész éves munkát az Erőmű vezetése mindenkinek ajándékcsomagok átadásával is megköszönte, amelyből nem maradhatott ki a karácsonyi bejgli sem.


Kevesebb